CSOMIÉP

Walterné Böngyik Terézia: erős és rendkívül sikeres heteken van túl a Hód Úszó SE

Az elmúlt hetekben sem unatkoztak a Hód Úszó SE háza táján, ugyanis két hazai rendezésű versenyen és egy elképesztően sikeres Európa-bajnokságon vannak túl. Az elmúlt heteket Walterné Böngyik Terézia, a Hód Úszó SE elnöke értékelte.

Október harmadik hétvégéjén rendezték meg Hódmezővásárhelyen a VI. Nemzetközi Rövidpályás Hód Kupát, ahol a Hódok 37 arany, 25 ezüst, 15 bronzérmet szereztek. A Hódfürdő Kft.-vel közös szervezésű megmérettetés remekül sikerült, így Vásárhely ismét megmutatta, hogy színvonalas versenyt tudnak szervezni.

„Nagy büszkeséggel tölt el, hogy egy ilyen magas színvonalú versenyt sikerült rendezni. Vásárhelyen kiváló uszoda áll rendelkezésre, ami párosul a Hód Úszó SE szervezőbizottságának a profizmusával. A Hódfürdő Kft.-vel is kiváló volt az együttműködés, az pedig csak hab volt a tortán, hogy a versenyzőink ilyen remekül szerepeltek a nemzetközi mezőnyben” – fogalmazott Walterné Böngyik Terézia, a Hód Úszó SE elnöke.

A Rövidpályás Hód Kupa után Horváth Ákosra szegeződött a vásárhelyi csapat szeme, hiszen a fiatal sportoló a Szegeden megrendezett Országos Hosszútávúszó Medencés Bajnokságon szerzett bronzérmet az U 14-15-ös korosztályban, 1500 méter gyorson, majd rá egy napra kiváló, 56:18-as időeredménnyel ezüstérmet szerzett az 5000 méteres távon.

Az októberi sikerek azonban itt még nem értek véget. Ismét egy nemzetközi verseny következett, szintén a Hód Úszó SE és a Hódfürdő Kft. szervezésében. Az I. Hód Sprint Úszóverseny érdekessége, hogy a versenyzők pénz- és tárgynyereményekért ugrottak medencébe. A délelőtti előfutamokat délután a döntők követték, akárcsak a nagy nemzetközi eseményeken.

Walterné Böngyik Terézia a verseny megnyitóján örömmel jelentette be, hogy a nagymultu és sikers Csomiép Kft. is a verseny mellé állt, így a megmérettetés neve I. Hód Sprint CSOMIÉP Pénzdíjas Úszóversenyre módosult.

„Nagy öröm ez számunkra, hiszen a Csomiép meglátta bennünk a sikert és lehetőséget. A vásárhelyi vállalkozás értéket és minőséget teremt, ami tökéletesen egyezik a mi céljainkkal is. Együtt olyan sikereket érhetünk el, ami összefogás nélkül elképzelhetetlen lenne. Ezen a rövidpályás versenyen pedig az úszóink ismét meghálálták a támogatást, és remek eredményeket értek el” – mondta el az úszóegyesület elnöke.

Ha a Hód Úszókról beszélünk, akkor Ugrai Panna neve megkerülhetetlen. A klub egyik legnagyobb tehetsége pedig ismét megmutatta: a Hódokkal számolni kell! November elején Kazanyba utazott, ahol a Rövidpályás Európa-bajnokságon ugrott medencébe. Sikert sikerre, rekordot rekordra halmozott: az Eb 6. helyezett Ugrai Panna 5 nap alatt 6x írta át a 17 évesek országos rekordját! A brutális eredménylista kiváló lecke az utókor számára, és Panna ifi éveinek méltó lezárása is egyben.

„Lassan már elfogynak a szavak. Elképesztő ez a lány, egy igazi példakép! Rendkívül büszke vagyok arra, hogy nálunk versenyez, és ahogy eddig is, ezentúl is mindent megteszünk, hogy mindenben segítsük és támogassuk. Óriási eredményeket hozott, amivel a nemzetközi térképre is feltette a Hód Úszó Egyesületet. Köszönjük Panna, és gratulálunk” – vélekedett a klub elnöke.

A Hód Úszó SE tehát rendkívül eseménydús heteken vannak túl, amiből a lehető legtöbbet sikerült kihozniuk. Azonban továbbra sincs megállás, gőzerővel készülnek a következő versenyekre, hogy megmutassák: a Hódokkal számolni kell

  1. november 10.

https://promenad24.hu/2021/11/10/walterne-bongyik-terezia-eros-es-rendkivul-sikeres-heteken-van-tul-a-hod-uszo-se/